50 dkg finomliszt
1 nagy tojás vagy 2 kicsi
3,5 -4 dl közötti langyos víz
1 tk. só
2 ek. olaj
1 ek. ecet
A rétestészta kenéséhez:
étolaj
A túrós töltelékhez:
50 dkg túró
4 dl tejföl
ízlés szerint cukor
1 vaníliás cukor
A réteslap kenéséhez:
étolaj
Elkészítése:
A vizet meglangyosítom, belekeverem a sót és az ecetet.
A lisztet az olajjal,tojással elmorzsolom,majd apránként adagolom hozzá az ecetes,sós langyos vizet.
A liszttől függ,hogy mennyi vizet kíván,nálam 3,5 dl víz kellett.
Jó hólyagosra dolgoztam ki.
Dagasztógépben is elvégezhető a folyamat.
2 cipót formáltam belőle.
A tetejét olajjal lekentem és szilikonos sütőpapírral lefedtem úgy,hogy ne kapjon levegőt.
40 percet pihentettem.
Az egyik cipót liszttel meghintett, tiszta abroszra tettem.
Tetejét olajjal bekentem és ezután nagyon vékonyra kinyújtom, majd kézzel óvatosan alányúlva kihúzogattam.
A széleit levágtam..
A másik tésztalapot ugyanígy készítem el.
A széleket egy kevés olajjal újra összedolgoztam simára,újból pihentettem.
A túró töltelék hozzávalóit összekevertem,a réteslapot olajjal lekentem,elszórtan megszórtam töltelékkel és tejföllel,majd a két szembenéző rész feléig a terítő segítségével felsodortam.
A leeső részt újból kihúztom,az mák tölteléket kapott.
Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem a rudakat,olajjal lekentem és 180 fokos sütőben megsütöttem.
Ha tetszett, akkor nyomj egy like-t is